10./ Az élet újra kezdése. Amikor haza érkeztünk 1944. október végén, még tartott a háború az országban. Azt hiszem még a Tisza vonaláig sem ért el a front, mégis már messzinek tűnt. Az embernek van egy olyan jó tulajdonsága, hogy ha túljut, a rosszon, elkezd bizakodni. Így voltam ezzel én is. Mint említettem a ház teljesen ki volt fosztva. A háború előtt Péter bátyám kiadta az ő házrészét egy szalontai szabónak, aki a megvarrt paraszt embereknek való „zeig „ruhákat varrt és árulta a vásárokon. Amikor jött a háború, visszaköltöztek Szalontára, hátra hagyva a verandán kialakított raktárban a rengeteg ruhát. Jó préda volt a fosztogatóknak, és ha már ott voltak, vitték, amit láttak, a mienket is. Ott sopánkodtam, hogy milyen jó lenne belőle, legalább egy öltözetre való. Nem tudtam, mi lesz velem, különösen a télen, ami nagyon közeledett, hűvösek voltak az esték, sokszor már a nappalok is. Akkor jutott eszébe a kislányomnak, hogy ő a menekülés előtt eldugta a szomszéd istállóban a Kárpátaljáról hozott bárány béléses bőrkabátomat és egy pár bakancsot, addig, amíg a feleségem a többi holmit elásta a kert elején egy szalmával bélelt veremben. Szaladt át, hogy megnézze meg van e, ott volt a jászol alatt minden. Amikor, el akarta hozni, odament Ferenc, hogy sehova sem viheti, mert az, az övé. Csak a nagy veszekedésre, kiabálásra lettem figyelmes és átmentem, megnézni, hogy mi történt? Mondtam Ferencnek, hogy ha a tied, és te dugtad el, miért nem vetted eddig elő és honnan tudta a gyerek, hogy ott van? Elmondtam, hogy néz ki, és utána nem szólt semmit odaadta. Így aztán, megmenekültem a téli hidegtől. Amit a feleségem elásott, az minden megrohadt, elázott a földben. Ennyivel kezdtük az életet, és azzal, amit Sára néném megmentett. Pár nap múlva előjött egy kotlós a kiscsirkékkel, örültünk neki, mert lett egy kevés hús is, amikor megnőttek, néhány tyúkkal együtt. A tehenet elvitte valaki, az is lehet, hogy levágták és meg ették a katonák. A kastélyba én nem mentem el, nem volt ott keresnivalóm, csak a kis Esztitől tudtam, hogy fel van dúlva. A házat amennyire lehetett rendbe tettük és próbáltunk beszerezni valamilyen ennivalót. A veremben volt még krumpli és zöldségféle, a padláson pedig tengeri, bab, borsó. Aranyat értek nekünk. Eltelt vagy két hét és megint jött egy behívó, hogy a demokratikus hadseregbe vonuljak be, ami azt jelentette, hogy a falu rendjét kellett biztosítani és a határban szanaszét dobált fegyvereket kellett össze gyűjteni, hogy ne okozzon balesetet. Többen voltunk katonaviselt emberek, akik jártuk a határt és takarítottuk ki a kutakat. Az egyik ilyen alkalommal, német géppisztolyt vettünk ki egy kútból, megtisztítottam, mert úgy kellett leadni, és amikor a puskavesszővel a csövét tisztítottam felrobbant benne a golyó. A jobb kezem fejében állt meg! Nagyon fájt és vérzett, a faluban még nem volt otthon az orvos, Zsadányba kellett átmenni. Vittek szekérrel, ott valahogy ellátott az orvos, de kivenni nem tudta a golyót. Beutalt a Berettyóújfaluba, a katonai kórházba. Másnap indultunk tovább, de a komádi hidat felrobbantották, nem tudtunk átkelni a Körösön. Mentünk Körösszakáll felé és csak három nap múlva érkeztünk meg a kórházba. A karom akkor már olyan dagadt volt, hogy le kellett vágni róla a kabátot. Azonnal megoperáltak, kivették a golyót, kitisztították a sebet és átvittek egy másik kórházba ahol orosz, román és magyar katonákkal voltam együtt három hétig, jól megértettük egymást, a lényeg az volt, hogy mindenki várta, hogy vége legyen a háborúnak. 11./ Földosztás. Ekkor már ’45 tavasza volt, mire hazaértem megvolt a földosztás. A feleségem intézte, kaptunk három hold földet nagyon jó helyen a Vadkertben és egy darab szőlő földet a Homokon, közel a régi uradalmi présházhoz, véggel a halastóhoz. Nagyon örültem neki, ebben az évben mást már nem tudtam vetni, mint sok dinnyét raktam. Jól sikerült, szép nagyra nőttek a görögdinnyék, a sárga rücskös héjú, mindkettő mézédes. Nagy sikere volt a faluban. Gabonáért cseréltük, annyi kiló búza, vagy árpa amennyi a dinnye. Sokat kerestünk vele. A vadkert földön tengerit termeltem, négyzetesen vetettem, mindenki a csodájára járt olyan szép zöld volt a nagy melegben is. Először építettem két nádkunyhót, az egyikben én aludtam a másikban a tyúkok, egész nap szedegettek a tarlón este pedig beültek a helyükre. Örültünk, hogy nem kell a Tisza uradalomba járni, aratni. Következő évben építettem egy rendes kis házat nád oldalával, amit betapasztottam, kutat fúrtam, jó hely volt a nyárfaerdő szélén a földterület másik végén. Közben beültettem a szőlőskerti földet új telepítésű szőlővel, az már három év múlva termett és lett valamennyi bor a kamrában. Sajnos a front és a hazajutás nem múlt el nyomtalanul télen egy megfázás előhozta az ízületi gyulladást. Mindenem fájt, lázas voltam gyógyszer pedig nem nagyon volt. Sokat segítettek a Sára néném gyógyteái, tavaszig feküdtem, mire meggyógyultam. Nyáron már kint tudtam lenni a kis kertemben, az erdő mellett és élveztem a szabadságot. 1948-ban a feleségem lett beteg, meg kellett operálni Gyulán. Nagyon legyengült, a kórházból a húgához, Juliskához ment ott lábadozott. Ezen a nyáron nem tudott nekem segíteni, de az volt a fontos, hogy felépült. Az évek ezután is munkával teltek. A kis földemet, meg tudtam úgy is művelni, hogy eljártam dolgozni. A kis Eszti 1949-ben elment tanulni Szegedre az Ökrös tanító úr javaslatára. Igaz, hogy nem kellett fizetni az iskolában és a kollégiumban, de azért csak pénzbe volt az is. Ketten maradtunk otthon, elvállaltam a mezőőrséget, majd az állami gazdaságnál lettem éjjeliőr, Vátyonban. Amikor a lányom érettségizett, nem tudtunk elutazni hozzá olyan nagy száj- és körömfájás járvány volt a faluban. Három hónapig tartott, Iklódnál én voltam az őr, se ki, se be nem lehetett menni a faluba, el voltunk vágva mindentől. Ezekben az években szigorú beszolgáltatások voltak, amit fizetni kellett, csak egy hold földet tartottam meg, nem léptem be a TSZ-be. A többit beadtam az Állami Gazdaságba. Megint a magam ura lettem, eljártam dolgozni, építkezésekhez kubikolni, vagy árendás földet fogtam és ott arattam, csépeltem. Jól megvoltunk a feleségemmel. Az 56-os forradalmat, mi észre sem vettük, mert mindig dolgoztunk valahol, nem volt arra idő, hogy azzal foglalkozzunk. Az 56 utáni években már sok mindenünk megvolt, két fejős tehén, sok apró jószág és minden télen hízott disznót vágtunk. Igyekeztem olyan helyeken dolgozni, hogy ha elérem, nyugdíjat kapjak. Inotára, Győrbe is elmentünk többen is a faluból. A szegény ember élete az ilyen, meg kell találni a munkát ott, ahol van.

A következő részt pénteken osztom meg.