A háború előtti válság. /5. Mariska néném, apám nővére, alacsony volt kövér és nagyon kedélyes. Vele sokat lehetett nevetni, örökké viccelődöt és néha játszott is velem. Felnőtt lánya Katica akkor volt menyasszonya egy Szatmárnémetibe való fiatalembernek, Kiss Istvánnak. Szerettem őket zavarni megjegyzéseimmel, amikor csókolóztak. Házuk a mienk mögött volt csak egy kis ajtót kellett kinyitni a kerítésen és már ott voltam náluk, nyáron a kertben csupa virág volt minden . Az utcától befelé a járda mellett ,tarka virágok pompáztak . A ház elején lévő üveges veranda , nagy világos ablakait körbe futotta a rózsaszínű és piros futórózsa a nap is mindig ide sütött . Egész nyáron virágzott és illatozott . Ilyen rózsát ma már véletlenül sem lehet látni , pedig néha keresem . A verandán fonott bútorok voltak, ami az egészet olyan „ úrivá „ tette . Sógorom Száraz János borbély volt, a falu legjobb mestere, műhelyének ajtaja a verandáról nyílt . A falu férfi tagjai itt alighanem valamennyien megfordultak . Szombaton vagy vasárnaponként jöttek borotválkozni, ritkábban nyiratkozni. A lényeg az volt, hogy itt zajlott a falu társadalmi élete. Beszélgettek, politizáltak, én álltam sógorom mellett és néztem, hogy veri a habot a kis tálban, ami aztán az arcokra került a pamaccsal. Néha amikor jó kedvében volt az én arcomat is bekente. A forgó székben, amikor nem volt vendég megforgatott, miközben nagyokat nevetett. A szék támlájára akasztott fenőszíjon fergeteges gyorsasággal fente a borotvakést. Akkor volt megfelelő az éle, amikor elvágta a hajszálat. Még nem jártam iskolába, itt olvastam a friss újságból cikkeket, úgy hogy előtte apám betanította velem a szöveget. Közönségem a férfiak, ámuldoztak, hogy milyen jól tudok olvasni, pedig még kicsi vagyok, jót nevettünk, de nem árultuk el a turpisságot. Hamar, 5-6 évesen tisztába lettem nemcsak a szerelemmel, hanem azzal is mikor várható a faluba behívó, mert valami készül. Nem tudtam ez mit jelent csak azt, hogy nem jó. Az embereknek nem volt munkája, „ válság van mondták .” Azt sem tudtam, hogy mi az a vál-ság de valami rossz lehet, mert nincs munka minden e körül forgott beszélgetés közben. Egy napon meghallottam, hogy fiatal férfiakat és nőket toboroznak Német országba nyári mezőgazdasági munkára. Azt beszélték , hogy jól fizetnek , fel bolydúlt az egész falu. Itthon a faluban kevés volt a munka, sokan jelentkeztek, apámat is beszervezték, mindig mindent megpróbált, hogy dolgozni tudjon. Tombolt a válság, és azt ígérték jól fognak keresni muszáj volt, megpróbálni. Apám fiatalember volt alig 30 éves, itthon nehéz volt munkát találni a falun kívül is. A faluból jelentkeztek férfiak –nők vegyesen 20 an. Elkezdődött a készülődés, és a szervezés után hamar útra keltek. Nagyon sírtam, hogy Apám elmegy, eddig még soha nem ment el hosszabb időre. Azt mondták három, négy hónapig lesz távol. Nem tudtam az mennyi, azt értettem meg, hogy nyár végén jön haza. Németország és a hatalomra jutott Hitler, akkor már a háborúra készült. 1938 at mutatott a naptár, az ő emberei gyárakban dolgoztak vagy kiképezték őket katonának. Valóban jól kerestek a vendégmunkások, egészség biztosítást kaptak ,szállásuk is jó volt és magyarok voltak együtt. Apám írta, hogy csináltassunk fényképet és küldjünk neki. Nem volt egyszerű, különösen úgy, hogy pénz sem volt a fényképezésre. Meg kellett várni a Ko-mádi vásárt ahol mindig volt olyan fényképész, aki gyorsképet csinált. Így egy nap alatt lebonyolítottuk a rokonlátogatást és a fénykép is elkészült. Nyár végén elmentünk anyámmal a komádi vásárba, gyalog úgy, hogy néha felvett a hátára. Komádi 20 km re van Geszttől a legelőn, földutakon keresztül. Jöttek arra szekérrel nagygazdák, de senki nem vett fel bennünket. Visszafelé jövet felülhettünk a vendégoldalra néha, olyankor anyám egy napig kapált érte. Most vissza is gyalog mentünk. A vásárt nagyon szerettem, a forgatagot a sátorban árult tarka kelméket. A férfiruhával tele sátrakat, itt árulták a paraszt emberek „ zejgnadrágját„. Később ezzel volt tele a Péter bátyámék lakójának kamrája, aki varrta és eladta. Árultak itt vászonköcsögöket lekvárnak, cserép tányért a falra, tarkedli sütőt, törökmézet, léggömböt a faluszéli gémeskút mellett pedig minden féle jószágot, tehenet, lovat és sok disznót. Figyeltem, ahogy alkudoztak az emberek, asszonyokat, ahogy a zsebkendőbe kötött pénzükből kifizetik a lealkudott árat. A férfiak pödörték a bajszukat azzal hangsúlyozták ki hozzáértésüket. Az asszonyok fel, felkapták szoknyájuk alját, ahonnan a zsebkendőbe kötött vételárat varázsolták elő. Ezen a vásáron csináltattunk gyorsfényképet, amit elküldtünk apámnak. Szörnyen morcos vagyok a képen még az anyám kezét sem akartam megfogni. Rossz kedvem oka az volt, hogy kaptam egy léggömböt, és amíg vártuk a fényképet ráültem pihenni. Azt gondoltam megbír engem, nem volt szerencsém, abban a pillanatban, ahogy rá helyeztem a súlyomat nagy durranással kipukkant. Egy asszony mellettünk megijedt és a gyerekének vett léggömböt elengedte. Még nálam is jobban visított, mert a pénztárcáját rákötötte a madzagra és azt is vitte magával a magasba szálló héliummal töltött léggömb. Az egész vásár azt figyelte meddig száll, nem pukkadt ki szerintem felvitte az égbe. Vigasztalásképen valamelyik nagynénémtől kaptam egy kisbabát, velük a vásárban mindig találkoztunk. Azt szorongatom kezemben a fényképen. Nem volt valami jó kedvem, nagyon durcás vagyok rajta. Este értünk haza elfáradva, nem akadt senki, aki felvett volna a szekerére. Hazafelé hosszabb volt az út, mint odafelé. Amikor a Komádi gulya kúthoz értünk el kezd-tem nyafogni, pedig az még az út eleje. Akkor élénkültem fel, amikor megláttam a Csillagla-pos -i erdőt az már azt jelentette, hogy nem sokára haza érünk. Néha megálltunk pihenni, de csak rövid időre, hogy haza érjünk, mire jönnek az állatok a legelőről. Ahogy telt az idő egyre jobban vártuk a német országból hazajövő embereket. Alig vártam, hogy meg jöjjön apám. Egyik nap a szomszéd faluból jöttünk haza, akkor már az asszonyok tudták mikor érkeznek a németországi munkások. Azt mondták hallgassam, a telefon oszlopon mit üzen apám. Hiába tapasztottam rá a fülemet nem hallottam egyebet, mint folyamatos zúgást, ami még most is a fülemben zúg. Egyik oszloptól szaladtam a másikig, míg haza nem értünk. Egy héten belül megérkezett és rengeteg mindent, hozott. Új ruhát nekem és anyámnak, sohasem láttam olyan csinosnak, mint abban a ruhában. Nekem egy szép nagy alvós, sírós babát. Magának pedig egy csillogó – villogó vadonatúj férfibiciklit, amin dinamó és lámpa is volt. Aznap este, körbevitt vele a falun. Ruhát tekertek a vázra azon ültem, nagyon boldog vol-tam. Nem sokáig élveztük a biciklit , eladtuk és vett rajta apám egy fejős tehenet kicsit könnyebben éltünk azon a nyáron. Nem kellett aratni tudtunk venni búzát , meg lett a fejadag . Bekellett látnom, hogy nagyobb szükségünk van ennivalóra. A tehén pedig kincs, volt végre nekünk is volt a háznál tej , túró , tejföl , amit nagyon szerettem . Apám azt tervezte ,hogy a következő nyáron ujjra kimegy dolgozni. Remélte, hogy akkor nem hívják be katonának, ami egyre gyakoribbá vált. Sajnos nem lett belőle semmi túl közel volt már a háborús készülődés. A sokat emlegetett válságból akkor csupán ennyit érzékeltem. Otthon ugyan nem volt munkája apámnak, de sok mindent hozott német országból. Úgy gondoltam nem is olyan rossz az a válság, ami később persze valósággá vált számomra, hiszen apámat állandóan berángatták katonának.
A következő részt szerdán fogom megosztani.
