A lehető legjobb időpontot találták meg a nagy gyakorlatra. A paraszt embereknek most volt a munka dandárja. Aratás, cséplés, ha ezt valamilyen ok miatt elmulasztottuk, akkor veszélybe került a téli ennivaló. Mire leszereltem, elcsépeltek, amit az aratással kerestem, már elfogyott. A feleségem gyereket várt, és mire hazajöttem, megszületett a kis Juliska. A szülésnél valamilyen fertőzést kapott, az otthoni orvos nem tudott rajta segíteni, kórházra nem volt pénzünk. Sára néném próbált segíteni, három hónapos korában meghalt. Szegények voltunk, de nagyon sajnáltuk, akkor nem törődött az állam a gyerekekkel, az maradt meg, aki kibírta a szegénységet. Ősszel a víztársulathoz mentem dolgozni, nehéz fizikai munka volt. Kubikoltunk, csatornát tisztítottunk, hajnaltól késő estig tartott a munkaidő. Jól kerestünk, a napszám 1,50 pengő volt, duplája, mint a Tisza birtokon. Ha tehettük, máshol kerestünk munkát, volt, hogy paraszt gazdákhoz álltam aratni, az is jobb volt, többet fizetett. Akkor, ha a feleségem is tudott segíteni, jobb volt, többet kerestünk. A kis Eszti nyáron sokat volt a Komádi rokonoknál, Emmánál, vagy legtöbbször Juliskánál, a feleségem testvéreinél. Az 1938-as esztendő sem hozott könnyebbséget, a nyár elment az aratással, és amikor kezdődött a cséplés, megjött a behívó ismét Sarkadra, a katonai gyakorlatra. Sarkadon, egy század katona volt, határőrök voltunk, kijártunk a határhoz gyakorlatozni. Sokszor esett az eső ezen a nyáron, mindig csurom vizesek voltunk. Az volt a szerencsénk, hogy nagyon jó századparancsnokunk volt, Szécsi Dezsőnek hívták. Megértett bennünket, hogy nem szeretünk ott lenni, rossz a hangulatunk, mert megint nem lesz meg a télire való. Otthagytuk a cséplést, amivel keresni lehetett volna. Nem telt le a kiképzés, amikor elment Szécsi Dezső iskolára, és helyette Kovács törzsőrmester lett a parancsnok. Azzal kezdte a bemutatkozást, gúnyosan, hogy „elment a kedves főhadnagyotok, most majd megtudjátok, milyen az igazi kiképzés „! Amikor már alig bírtuk a megterhelést, összebeszéltünk, hogy nem engedelmeskedünk neki. A harmadik szakaszban voltam, és amikor a város végére értünk kivonuláskor, a főtörzs nótát vezényelt, mi nem daloltunk, a határban repülőt vezényelt, az árokba szaladtunk, és amikor vezényelt, hogy eltűnt, mi nem jöttünk elő az árokból. Ugyanezt csináltuk a feküdj, kelj parancsra is. Káromkodott, akkor kiállt elébe a sarkadkeresztúri Csete Lajos közkatona és még egy másik katona is, Csete jelentett. Nem azért jöttünk mi ide Kovács törzs, hogy 30 fokos melegben ezt csinálják velünk, kitolásból, mi a munkánkat hagytuk otthon, meg a családunk éhes száját! A rendes kiképzést megcsináljuk, de ezt nem! Sokan kidőltek a sorból, de csak ő, mert kiállni. Ez után az incidens után haza vezényelt bennünket a laktanyába, volt, aki alig bírt menni. A város határában megpróbált nótát vezényelni, de az egész század csendben maradt. Ahogy beértünk a laktanyába, azonnal jelentette a századparancsnok Kiss Ernő őrnagynak, mi történt. Elmondta, hogy a harmadik szakasz megtagadta a parancs végrehajtást, és külön megmondta a két katona nevét. Akkor még tartott a Spanyol polgárháború és a Horthy tisztek féltek minden zendüléstől, hogy itt is megint kirobbanhat valamilyen ellenállás. Egész délután vallattak bennünket az irodán, mindent legépeltek. Azt mondta Kiss Ernő, hogy meg tizedeltetlek benneteket, kutyák és a laktanyát körülzáratta tényleges katonákkal. Kizavartak bennünket az udvarra, ahol minden kijáratnál géppuskát állítottak fel. Az udvaron egy „ fanyelvű” géhás tiszt beszédet intézett hozzánk, a nevét már nem tudom, nem is lett volna érdemes megjegyezni. Azzal kezdte, hogy „ mit akarnak kentek, azt akarják, ami Spanyolországban van”? Piszkos kommunisták, ebből nem lesz semmi! A tizedeléssel fenyegetett ő is, sokan voltunk Gesztről, de abba a szakaszba ahol én voltam, egyedül voltam. Akkor már úgy voltunk vele, mindegy, nem hagyjuk magunkat. A dörgedelmes beszéd után kiállt egy okányi tizedes, Hőgyi és kiállt még egy másik tizedes is. Ők mentettek meg bennünket a büntetéstől, és jelentette a „fanyelvűnek”, hogy minden úgy van, ahogy Kovács főtörzs jelentette. Behívták az irodába és azt mondta az őrnagy, hogy mondjon el mindent. Elmondta, hogy legalább 15 ember kidőlt a melegben, nem tagadták meg a parancsot, csak nem tudták csinálni. A tizedelés elmaradt, de a géppuskák továbbra is ott álltak a kapu előtt. Másnap az őrnagy vezetett ki bennünket a gyakorlatra, ki akart próbálni bennünket, a főtörzs nem volt ott. Mindent csináltunk, amit mondott, de ő az előírt kiképzést vezényelte. Elvezetett egy tanyához bennünket, ott megálltunk, és beküldte a legényét egy székért, leült, mi körbe álltuk, és elkezdett beszélni. Azzal kezdte, hogy hová lett a régi magyar vitézség, piszkos kommunisták? Azt akarjátok, amit az apáitok és bátyáitok, zendültök? Azt gondoljátok, hogy Oroszországban nincsenek urak, nincs fegyelem? Sokkal nagyobb urak vannak és nagyobb a fegyelem! Még sokáig beszélt, a továbbiakban is sokszor emlegetve a büdös kommunista anyánkat! Hallgattuk szótlanul, és örültünk, hogy nem tizedeltek meg bennünket. Biztosan nem akarták nagydobra verni a történteket, mert végül nem lett belőle semmi, szeptember 1-én leszereltünk. Így végződött az 1938-as nagygyakorlat. Ekkor én 29 éves voltam, a következő években még nehezebb lett az élet. ’39-ben született még egy kis gyerekünk, kisfiú, Istvánnak kereszteltük, de ő is meghalt 5 nap után. Nagyon sírtam, szerettem volna még egy gyereket, de a jó Isten nem akarta, és a körülmények sem tették lehetővé. Nem hagytak bennünket békén, ettől kezdve nem volt olyan év, hogy ne hívtak volna be katonának. Ekkor már rebesgették, hogy Hitler készül a háborúra. Nagyon messzinek tűnt, nem tudtuk mit jelent ez nekünk, jobb lesz, rosszabb lesz? A katonáknak sohasem jó, de annak sem, aki otthon marad. Márciusban megint jött a behívó, most Berettyóújfaluba kellett bevonulni, úgy volt, hogy megyünk a ruszinokhoz, de lemaradtunk valami miatt. Két hónapig így is bent tartottak bennünket a semmire. Amikor áprilisban hazaengedtek bennünket, munka sehol, azt sem tudtam mihez kezdjek, amikor május körül jöttek toborozni a faluba embereket / nőket, férfiakat/ Németországi mezőgazdasági munkára. Hitler akkor már nagyon készült a háborúra, a munkásai hadiüzemekben dolgoztak, kellett a mezőgazdasági munkák betakarításához a sok munkás. Előző nyáron már voltak kint a faluból, jól kerestek mivel itthon továbbra sem volt semmilyen munka, én is elszegődtem. Rövidesen indultunk, sokan a faluból.