Egyedül maradtam. / 12. Mint említettem, állandóan jártam az országot, munkát vállalva, Inotán építettük az erőművet, Győrben a gátakat erősítettük, Barcson, Répcelakon, Tatabányán, Keszthelyen a Balatonnál. Amikor a feleségem beteg lett 1960-ban, közelebb jöttem dolgozni a Gyulai, Békéscsabai Víztársulatnál sokat voltam, sokszor hét közben is haza tudtam menni. A feleségemet megint meg kellett operálni, eladtam a két tehenet, mert sokba került a kórházi költség, 61 tavaszán jött haza, sokat javult. Elment egy hónapra Szolnokra Esztihez, úgy láttuk, hogy szépen gyógyul, erősödik. Nyáron már mindent dolgozott, örültünk, hogy meggyógyult. Közben volt rá lehetőség, és elmentem dolgozni a Vegyiművekhez. Jó volt, mert a családnál voltam, és a munka sem volt olyan nehéz, mint a kubikolás. Otthon Petőné, Lunkán Róza nénémet kértem meg, hogy nézzen rá, amíg én dolgozni vagyok. Novemberben jött a levél, hogy nagyon rosszul van, menjek haza. Amikor láttam, hogy milyen rosszul van, elmentünk ahhoz az orvoshoz, aki operálta. Azt mondta, nem sokáig él a feleségem, rák támadta meg a gyomrát, azt vágta ő ki, de akkor még nem volt semmilyen utókezelés, nem tudták gyógyítani. Nagyon szomorú lettem, de neki nem mondtam meg, csak a lányommal sírtunk, de nem tudtunk semmit tenni. Hazamentem és állandóan vele voltam, Róza néni főzött, azt tudta egy ideig enni. Karácsony előtt haza jöttek Esztiék a gyerekekkel, Lacika hat éves volt a kis Gitta 2. Azt mondta, a nagyanyjuk, hogy jó, hogy van egy ki zsivaj körülötte, nem gondol magára. Karácsonykor a névnapomon, felköszöntött és áldással szólt hozzám, hogy az Isten áldja meg minden lépésemet, hogy ilyen jó vagyok hozzá. Köszönte az elmúlt 28 évet, amit a sok gond között, békességben együtt töltöttünk. Mindenkitől sírva búcsúzkodott, érezte, hogy mennie kell. Karácsony után Esztiék haza- utaztak, nem volt több szabadságuk, úgy beszéltük meg, hogy az ünnep után Eszti vesz ki fizetés nélküli szabadságot és haza jön ápolni. Nagyon várta az anyja, de már nem találkoztak többet. Szilveszter este 10 órakor, csendben elaludt. Január 2-án temettük el, a temetés után hívtak Esztiék, hogy menjek velük, menjek oda dolgozni. Otthon maradtam, de nem tudtam megnyugodni, két hét múlva utánuk mentem. A család körében jobban tudtam vigasztalódni. Azt gondoltam, hogy van rá lehetőségem és a nevemre iratom a fél házat, kifizetem a testvéreket. Mindenki beleegyezett, kaptak valamennyi pénzt, jól jött mindenkinek. Nyáron elmentem Nagyváradra, Juliska nénémhez, megbeszéltem vele, hogy a házból a részét, hogy tudom kifizetni. Ott voltam vele két hétig, aztán amikor hazajöttem, csak eljöttem Szolnokról, Gesztre az otthonomba. Eszti, amikor el tudott szabadulni, hazajött, veteményezni, kimeszelni a házat, a mosnivaló jött, ment a postán, itthon már a testvéreim is öregek voltak, nem akartam terhelni őket. Úgy gondoltam, hogy megnősülök, mert csak jobb lenne, ha valaki itt lenne velem, 53 éves voltam. Nyáron megkerestem Góz Sándorné Komócsin Etelkát, hozzám jön e feleségül? Ő is özvegy volt már régebb óta, azt mondta, hogy szeretné a családdal megbeszélni, én is megbeszéltem Esztivel, meglepődött, de azt mondta, neki mindegy, hogy kit veszek el, csak értsük meg egymást. Amikor igent mondott Etelka, mondtam neki, hogy a negyed házat ráíratom, nem volt neki semmije. 1963. június 7- én megesküdtünk, és másnap már oda is költöztettem őket az anyjával, mert a mama is vele élt. Elmentünk Esztiékhez látogatóba, ismerte az új mamát, a lányaival együtt nőttek fel, egyidősek voltak. Ezt követően már itthon dolgoztam, ahova hívtak. Lassan elértem a nyugdíjkort és elmentem nyugdíjba 1970. február elsején. Könnyebb lett minden évben az életünk, Etelka az óvodában dolgozott dadaként, én pedig a kertben alakítottam ki mindent a kedvem szerint. Fóliát is építettem és a zöldségeknek / retek, paprika, paradicsom/nagy keletje lett a faluban, néha Mezőgyánba is átvittük. Minden évben vettünk valamit, bútort, kályhát, gáz tűzhelyet, televíziót. Szépítettük a portát, új kerítést csináltunk. Amíg az unokák meg nem nőttek, minden nyáron nálunk nyaraltak, szerettek itt lenni. A kis Gittát vitte magával a nagymama az óvodába, Lacikával pedig jól el voltunk otthon, a kertben, vagy a határba is jött velem. Az Etelka unokáival sokat játszottak a gyerekek, élet volt a házban. Nagyon jól tettem, hogy megnősültem és Etelkát vettem el, jó asszony, szorgalmas és szereti a gyerekeimet. Sajnos az én egészségem megrendült, a sok munka csak nem múlt el nyomtalanul. Etelka velem van, jó hozzám, egy ideje sokszor kell kórházba mennem. 1970-ben infarktusom lett, azt mondták a kórházban, hogy legalább 8 hónapig nem végezhetek nehéz munkát, nem tudom, hogy tudom betartani. Most írogatom az emlékeimet, jó elfoglaltság, csak az nem, hogy ilyenkor átélem megint azt a sok nehéz helyzetet, amin keresztül mentem. Ebben az évben befejezte apám, a naplóírást, azt gondolom, már nehezére esett. Még élt 1982-ig nyugalomban, békességben, és nyugodtam mondhatom, hogy szeretetben. Nem tudok elég hálás lenni a sorsnak és Etelka mamának, hogy hozzá vezette. Gyakran és szívesen töltött nálunk egy – két hetet, különösen, amikor Tiszakécskén, építettünk egy csöpp kis nyaralót. Flórival horgásztak, velem főzött a bográcsban. Remélem, tudtam neki kicsit enyhíteni azon a sok viszontagságon, amin keresztül ment. Nagyon szerettük, én Flóri és a gyerekeim.
